Van egy kis saját világom, mint mindenkinek. Szeretek benne elmerülni és ezt rendszerint az iskolai, óraközi szünetekben gyakorlom és az, olyan órákon amiken nem csinálunk semmit. Ezért vagyok, olyan amilyen. Amit sokan nem fogadnak el. De mit csináljak, ha egy büdös szót nem szól hozzám senki. Talán az is igaz, hogy tényleg nem tudok annyira gyerek lenni, mint ők. Legalábbis velük nem. Bocsánat, hogy túl korán kellett felnőnöm. Én tényleg nem így akartam. Úgy lennék még kicsi gyerek, de nem lehet. Kialakítottam magamnak sok-sok év alatt egy kis világot. Amiben most egyedül vagyok. De, ha valakinek sikerül bejutnia akkor sem tudja, hogy bejutott. Eddig csak 3 ember tudott bejutni. De ők sem tudtak róla. Nem is fognak. Az egyik összedöntötte ezt a kis világot, de szépen lassan sikerült újra építgetnem. Nem mondom, hogy könnyű volt. Nem! Kegyetlen nehéz. Hónapok kemény munkája volt. De sikerült. Soha nem fogom elmondani, hogy bejutott-e vagy nem úgyhogy inkább ne is próbáld megkérdezni. Ez az én kis titkom. Míg most írok a saját kis világomba vagyok elmerülve. A zene adja meg minden alapját ennek a világnak. ha zenét hallgatok bármikor beletudok helyezkedni. Akár újra és újra... Ilyenkor a legbelsőm szabadul ki belőlem. Becsüld meg, ha belelátsz. Nem mindennapi...