Egy Plastic Doll élete

Egy Plastic Doll élete

mármegint egy szerda

2010. november 24. - Mina Plastic Doll

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ebben a bejegyzésben az érzelmeim játszák a főszerepet. Hanem a mai nap. Reggel 6kor keltem összekészültem és elmentem dolgozni. Nagyon jól éreztem magamat. Sokat nevettem a többi konyhással. Viccelődtünk sokat és megismertem az új szakácsot Attilát aki, olyan mint bátyám baráti körben. Ritkán szólal meg, de ha megszólal akkor garantált a röhögő görcs mindenkinél. 2órán keresztül krumplit karikáztam, de most még ezt sem bántam. Mikor végeztem a krumpli karikázással akkor bepakoltam a tepsibe és mentem a kenyeresbe ahol zsemlét szeltünk géppel 3-man. Mákos gubához kellett. Olyan pillanatok alatt megcsináltunk 3 tepsivel, hogy még magunk is csodálkoztunk. Egyszer hosszába kellett elvágni a zsemlét aztán keresztbe. De 4et bepakoltunk átjött felraktam a gép tetejére még 2 ilyen turnus és utána Szandi nyomta át keresztbe és én raktam be a tepsibe, ami meg nagy volt azt visszaadtam. Mindeközben Adri készítette a következő 4et vagy éppen leszedte az üres zsemlés ládát. A 8 emberből ma csak 5en voltunk és csodával határos módon senki nem vágta meg a kezét. Pedig eddig mindig megvágtam. Most mázlim volt. 
Aztán jött egy fél órás szünet. Cigi, kávé, ücsi meg kajálás. Aztán go dupla kommunikáció óra ahol két órás szintmérőt írtunk. Persze egy 10 perces szünetet beiktattunk amíg egy cigit elszívtunk lenn a kóter előtt. Utána vissza és folytatni. Az első része elég nehéznek bizonyult míg a második pofon egyszerű volt. Aztán bementem tesómhoz a boltba és hazajöttem. Nem sokára megyünk Anitához Tamikával<3. Ott leszünk kb 5ig aztán jövünk haza takarítani, mert holnap jön haza Enikő. Eddig jó volt ez a nap csak nagyon hideg volt reggel mikor mentem. 1fok volt. most h jöttem 11. Durva hőmérséklet különbségek vannak. 
Lehet, hogy ma még jelentkezem(:

A bejegyzés trackback címe:

https://minaplasticdoll.blog.hu/api/trackback/id/tr432470122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása