Egy Plastic Doll élete

Egy Plastic Doll élete

Gépiesítve

2010. október 13. - Mina Plastic Doll

Egy hete folyamatosan dolgozok kb. éjt nap alá véve. Nem bánom, mert így minden este úgy feküdhetek le, hogy: "ma is csináltam valamit aminek van értelme". Minden egyes nap meg lehetek elégedve azzal amit tettem, amit mondtam, ahogy foglalkoztam másokkal. Igaz ez a "dolgozás" nem is igazán dolgozás hanem segítség adás, olyan valakinek akinek szüksége van rá. Egyedül nem bírná. Nagyon erős lány, de azért mindennek van egy határa. Mondhatom azt is, hogy ő nekem a legfontosabb. Mindig egymás mellett vagyunk, ha valamelyikünknek valami problémája akadt és ahogyan csak tudtunk segítettünk a másiknak. Főzök, mosok, takarítok és sütök. És azt mondják, hogy ezeknek a tetteknek a végtermékei jók. Némelyikre jobbat is mondanaki, minthogy jó. Sőt azt mondják, hogy tudok főzni. Igaz tényleg ehető étkeket sikerül összedobni.

Futunk, lakást tartunk fenn, főzünk és mind ezek mellett jól is érezzük magunkat.

köszönöm<3

A bejegyzés trackback címe:

https://minaplasticdoll.blog.hu/api/trackback/id/tr712368738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása