Mióta nincs velünk édesapám nagyon nehéz. Ingerlékenyebb vagyok, sokat szomorkodok, de van 1-2 ember akik fel tudnak vidítani. Alex és Ví minden esetre az elsők között van. Ennyire, mint ők, soha, senki nem állt mellettem. Úgy érzem édesapám halála megerősítette köztünk a baráti kapcsolatot Vível, Alexal pedig a kötődést egymáshoz. Rájöttünk, hogy nem nagyon bírjuk egymás nélkül. Legalább is én rájöttem.
Nehéz, mert a házimunka nagyrésze rám marad. Nekem ezek mellett még tanulnom is kéne. Ugyanis úgy jártam, hogy megbuktam. És most, hogy újra járom a 10.-et nem nagyon szeretném ezt az évet elbaszni... szóval... fele annyi szabadidőm sem, lesz mint szeretném.
Hát további szép napot...
(:
