igen ez a helyzet. na mind1. túlélem. esik az eső. :/ ilyenkor sosincs jókedvem. olyan nyomott hangulatom van. nem tudom mit csinálhatnék h jobb legyen :S sajnos tippem sincs. Kovbojokat hallgatok hátha megnevettet, de semmi kadvem nevetni. kár. mind1. ma bnőm küldött nekem néhány idézetet ami kurvára tetszik neki is meg nekem is:
ha választhatnál, a sálam lennél a legszívesebben - mondtad egyszer. a tarka, amit a legjobban szeretek. átölelnéd a nyakamat, beleszimatolnál a hajamba, csiklandoznád a mellemet. télen melegítenél, nyáron védenél a naptól. mindig látnád, amit én látok, és ha nem szeretnéd, hogy lássam, bekötnéd a szememet magaddal.
(a legvonzóbb mégis az ebben a sál dologban, hogy bármikor megfojthatnál.szorosan rámtekerednél, nem tudnálak lefejteni. éreznéd, hogy visszatartod a véremet, néznéd, ahogy fogyna a levegőm, ahogy egyre sápadok. szép lennék, amikor leállna a szívem.
nem tennéd meg, de gyakran gondolnál rá. isadora duncant is a kedvenc sálja ölte meg. szép tarka volt.)
az van, hogy már nagyon unom a telet. viszont ma nyári hangulatban ébredtem. júliust álmodtam, a kertben piknikeztünk színes pólókban, sütött a nap. közben persze volt hó is, hátul a kertben, ahol cseresznyét szedtem a fáról, amit már rég kivágtak anyuék. gyümölcstortát is ettünk, és napoztunk a stégen.
felkelés után előszedtem a nyári képeket. mondjuk nem látszik rajtuk annyira nagyon, hogy nyár volt, de itt leírom, és akkor ti is beleérezhetitek (:
néhány augusztusban elkapott prágai részlet következik. ezeket találtam, miközben vlasztával jártuk a cseh fővárost.
hónapok óta lilát köhögök. agyamra ment a szerelem, végigcikázott idegsejtjeimen, lecsusszant a gerincemen, becsatornázta az ereimet. emésztem, lenyelem, megálmodom, majd felköhögöm megint, naphosszat fújom az orrom - lila az összes papírzsebkendőm (szanaszét hagyom őket, fintorognak az emberek). azt hittem, menekülhetek a testem elől, de kiderült, hogy túlságosan össze vagyok nőve.
valahol a szívem tájékán lehet túl szoros a kötés, érzem, ahogy belilul a vérem, s ha túlzásokba esek, láthatatlan ultraibolyát sugározok magamból. sokáig fel sem tűnt, hogy mozdulataimba taszítom a lelki penészt.
ha hiszek is a szabadságban, időnként belátom: lila ábránd az egész...
van egy nő. a mai manóban dolgozik. tőle vehetsz jegyet a kiállításokra. ül a színes prospektusok közt, felügyeli a fogasra akasztott kabátokat, olvas. talán van férje, de talán inkább nincsen. tulajdonképpen mindegy is. ha van, akkor azért, ha nincs, akkor meg azért. ül. a piros abroszon sorakoznak a prospektusok. változnak, elrepülnek, elfogynak, cserélődnek. új kiállítás, új jegyek, új kabátok.
ő csak ül. szép hosszú a haja. a termekben mindig más fotók, hetekig tartó örök pillanatok. a nő záráskor végignézi őket néha. közben öregszik. ha elunja a házat, a tükröket, felmegy a napfényműterembe, kihajol az ablakon és hagyja, hogy a szél kifújja a nagymező utca fölé. ki tudja, merre száll ilyenkor. nyitásra visszajön. (előtte megfésülködik.)
minden ősszel meghalok egy kicsit. ha nem figyelsz, nem veszed észre. tarka ruhákat hordok, még nyári szőke a hajam. de a szeplőim halványodnak, s egyre gyakrabban iszom gyógyteát.
reggel a rakparton megcsap a duna illata. egy virágzó és egy haldokló pitypangot fújdogál a szél. az előbbi szelíden bólogat, a sárga türelmesen várja a sápadást. együtt nézik a folyót. halkan behúzom a nyakam - nem lá
nem látja senki, hogy sírok.
Olyan szépek. (: szeretném néha én is így érezni:"hónapok óta lilát köhögök. agyamra ment a szerelem..." de a baj az h nekem sosem elég. nem tud az agyamra menni mert soha de soha nem elég. mert mindig kell. mindig akarom...
"с месяцев фиолетовый я кашляю..." (: