2010.08.07. Szombati reggel. Nem sokat aludtam csupán 2és fél órát. Jó reggelt! Fél9 van. Az ébresztés nem volt azért, olyan kellemes, mint ahogy az olvasó ezek után hiszi. Keresztanyukám két sírógörcs között elmondta, hogy édesapám meghalt. Veszteség... Kedden ment be a kórházba, mert az orvos beutalta. Csendben elaludt szombaton és nem kelt fel. Így akart meghalni. Ahogy anyukám is. Ne is kérdezd. Igen! Tényleg nehéz. Most jön az, hogy temetés, gyámság, konvent, sírmegváltás, harc a rokonokkal. Jó lenne megérteni miért ilyenkor háborúzik a család. Miért ilyenkor amikor elveszítettünk egy, ilyen nagyszerű embert. Nem volt tökéletes ő sem. Neki is megvoltak a hibái. Lehet, hogy csak én gondolom azt, hogy nagyszerű ember volt? Igen. Én így gondolom. Mert élete utolsó percéig az volt neki a fontos, hogy nekem mindenem meg legyen. Mikor bent volt a kórházban azt mondta mindig keresztanyukámnak "Itt van ez a kis pénz. Intézz valami kaját a kislányomnak.". AZ embernek szava járása az, hogy azt mondta. De ő már csak írta. Ugyanis a nyelve a sugárkezelés után fel volt dagadva, úgy hogy beszélni sem tudott.

Igen. Elveszítettünk egy nagyszerű embert... Ez életem második legnagyobb vesztesége...